Ma még megúszható a büntetés!

Publikálva: 2015-03-30

A már működő gazdasági vállalkozásoknak március 31-éig kell befizetniük a kamarai hozzájárulást. Az újonnan alakulókra más előírások érvényesek.

Az újonnan alakuló egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni és az évi 5000 forintos kamarai hozzájárulás összegét megfizetni.

A korábban alakult vállalkozásoknak minden évben március 31-éig kell megfizetniük a hozzájárulást.

Minden gazdálkodó szervezet, a megszűnése, vagy a kamarai nyilvántartásban szereplő adataiban történt változás esetén köteles öt munkanapon belül a nyilvántartást vezető területi gazdasági kamaránál a kamarai nyilvántartásból való törlését, illetve az adatmódosítást kezdeményezni. A kamarai nyilvántartásból való törlésért, illetve a változás-bejelentés alapján történő adatmódosításért díjat nem kell fizetni.

Akik elmulasztották a törvényben előírtak teljesítését (nyilvántartásba vétel, illetve hozzájárulás megfizetése) számíthatnak arra, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) behajthatja a díjat, miután az köztartozásnak minősül, így a mulasztás akár 10 ezer forintba is kerülhet a gazdálkodó szervezet számára.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmailby feather