Minden meghibásodást azonnal jelenteni kell a szerviznek, amely visszaigazolja azt – folytatta a szakértő. A szakembereknek öt napon belül meg kell kísérelnie a javítást, majd annak eredményét a naplóba rögzíteni. A gépet csak NAV-engedéllyel rendelkező műszerész szerelheti, aki köteles az igazolványát kérés nélkül is felmutatni. Amennyiben a kassza javítható, az újabb üzembe helyezéskor a kiesés idején keletkezett bevételt be kell vinni a gépbe. Ha a kassza javíthatatlan, akkor az AEE egységet a kereskedőnek kell megőriznie. Amennyiben az egység megtelik, meghibásodik, vagy a kassza üzemeltetőjének személyében változás következik be, az AEE-t cserélni kell.
Szabó Ervin felhívja a figyelmet, hogy körültekintően járjanak el a vállalkozók akkor is, ha szüneteltetik, vagy megszüntetik a vállalkozást. A pénztárgép kivonásáról az ügyfélkapun keresztül az ÁNYK nyomtatványon a NAV-ot öt napon belül értesíteni kell. A visszakapcsolást ugyanezen a nyomtatványon kell bejelenteni, az újbóli használat előtt szintén legalább öt nappal. Az üzemeltetés helyének módosítását szintén öt nappal a változás előtt kell bejelenteni, megjelölve az üzemeltetési hely megváltoztatásának tervezett időpontját – tette hozzá a Laurel ügyvezetője. Ezek egyelőre azok a főbb jogszabályváltozások, amelyekkel mindenkinek tisztában kell lennie.
Ezzel párhuzamosan gyűlnek a felhasználói tapasztalatok is. A napokban adták át az országban a négyezredik Laura kasszaszoftvert, így ez a legnagyobb példányszámban telepített, hazai fejlesztésű kasszaprogram Magyarországon. Máris sok felhasználói visszajelzést kaptak azoktól, akik a cég pénztárgépeit, alkalmazásait használják. Az adatok közérdekű részét az információk rendezése után szintén az onlinekassza.hu rendelkezésére bocsátják majd.