Egyéb kategória hírei
Társasági adó
Publikálva: 2015-01-20
Módosult a társasági adózásban a jövedelemminimum összes korrigált bevételének tartalma. „Eddig ugyanis csökkentették ezt az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) és a közvetített szolgáltatások, most már azonban ez nincs így, ez is a jövedelem része lesz. Ezzel tehát nőtt az elvárt adóalap – amit nem kötelező megfizetni, de ha így nyilatkozunk, abban az évben szinte biztos, hogy meglátogatnak minket a revizorok.
Ekhósok ezek a változások idénre!
Publikálva: 2015-01-16
Az a magánszemély, aki az ekho-törvényben felsorolt FEOR-számmal azonosított tevékenységet folytat (például író, újságíró, színész, rendező, képzőművész) és az adóévben legalább az éves minimálbért elérő nagyságú általános szabályok szerinti közterheket viselő jövedelmet szerez, 60 millió forint bevételre alkalmazhatja az ekhót a korábbi 25 millió forint helyett.
A házi pálinkát főzőknek legkésőbb csütörtökön be kell jelenteniük az önkormányzatnál a korábban beszerzett desztilláló-berendezéseket
Publikálva: 2015-01-15
2015. január 1-jétől jelentősen megváltoztak a magán- és a bérfőzésre vonatkozó szabályok – tájékoztatott korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A változások közé tartozik, hogy a magánfőző a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzést az azt követő 15 napon belül köteles bejelenteni a lakóhelye szerinti önkormányzathoz. A korábban beszerzett desztillálóberendezéseket pedig legkésőbb 2015. január 15-ig kell bejelenteni!
Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezmények változásáról
Publikálva: 2015-01-10
Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. törvény módosította a munkavállalók után érvényesíthető adókedvezményekre vonatkozó egyes szabályokat.
Változnak a házi pálinkafőzés adószabályai
Publikálva: 2015-01-08
A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) bérfőzött párlat utáni adófizetési kötelezettség megállapítására vonatkozó szabályai 2015. január 1-jétől megváltoznak – olvasható a NAV honlapján.
ALÁÍRTÁK A JÖVŐ ÉVI BÉRMEGÁLLAPODÁST, A MINIMÁLBÉR 105 EZER FORINT LESZ
Publikálva: 2014-12-30
Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.
JANUÁR 1-JÉTŐL VÁLTOZIK A PÉNZTÁRGÉPES SZÁMLAKIBOCSÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADATSZOLGÁLTATÁS
Publikálva: 2014-12-09
2015. január 1-jétől kezdődően valamennyi pénztárgép használatra kötelezett olyan adóalany, aki/amely bizonylatadási kötelezettségét online pénztárgéppel történő nyugtaadás helyett számla kibocsátásával teljesíti köteles az általa e tevékenységhez kapcsolódóan kibocsátott valamennyi számláról adatszolgáltatást teljesíteni az adóhatóság felé.
Így adóznak 2015-ben a családok
Publikálva: 2014-11-28
Nászajándék az államtól az első házasoknak
A személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja tv.) új 29/C §-al egészül ki. Eszerint minden olyan házaspár, amelynél legalább az egyik fél 2014. december 31-e után az első házasságát köti meg, a házasságkötés hónapját követő hónaptól 24 hónapon keresztül együttesen havonta 31 250 forinttal csökkentheti az összevont adóalapba tartozó jövedelmét. Ez havonta 5 ezer, két év alatt összesen 120 ezer forint adónak megfelelő kedvezményt jelent.
Hazavágja az egyéni vállalkozókat a minimumadó új szabálya
Publikálva: 2014-11-27
A vállalkozói jövedelemadó szabályai szerint adózó egyéni vállalkozónak – a társasági adóalanyokhoz hasonlóan – bizonyos kivételekkel, legalább az úgynevezett jövedelem-(nyereség-)-minimum után kell vállalkozói személyi jövedelemadót fizetniük, ha nem akarják kitenni magukat az adóhatóság kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésének. A 2015-re vonatkozó adóváltozások egyike – döntően a kiskereskedők hátrányára – drasztikusan megnöveli ezt a minimális adóalapot.
Tényleges tulajdonosi nyilatkozat
Publikálva: 2014-11-12
Célszerű a számlavezető banknak nyilatkozni, ha január 01. után is szeretne banki tranzakciót kezdeményezni!
A pénzmosás elleni törvény 2013. július 1-i módosítása nyomán év végéig nyilatkozniuk kell tényleges tulajdonosukról számlavezető bankjuknál azon cégeknek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek, amelyek ezt nem tették meg, vagy korábban azt jelezték: saját nevükben járnak el. A tényleges tulajdonos(ok) megjelölésének hiányában bankjuknál januártól nem kezdeményezhetnek tranzakciókat. A kötelezettség a lakossági ügyfelekre nem vonatkozik, amennyiben korábban személyes azonosításukra sor került, és számlavezetőjüknél a törvényben előírt adataik és tényleges tulajdonosi nyilatkozataik megfelelően rendelkezésre állnak.
Ha nincs olyan természetes személy, aki az adott szervezet tényleges tulajdonosa volna, akkor a vezető tisztségviselők adatait kell rögzíteni. Ennek megfelelően azoknak a vállalkozásoknak is új nyilatkozatot kell tenni, amelyek korábban tett nyilatkozatuk szerint saját nevükben járnak el.
Kategóriák
Archív
- 2018 január (1)
- 2017 szeptember (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 július (1)
- 2017 április (1)
- 2017 március (1)
- 2017 február (2)
- 2017 január (1)
- 2016 november (1)
- 2016 szeptember (2)
- 2016 július (1)
- 2016 június (1)
- 2016 március (1)
- 2016 január (3)
- 2015 november (2)
- 2015 október (2)
- 2015 szeptember (2)
- 2015 augusztus (1)
- 2015 július (2)
- 2015 június (4)
- 2015 május (3)
- 2015 április (2)
- 2015 március (2)
- 2015 február (1)
- 2015 január (6)
- 2014 december (2)
- 2014 november (7)
- 2014 október (9)
- 2014 szeptember (7)
- 2014 augusztus (7)
- 2014 július (8)