Egyéb kategória hírei
Fejlesztési tartalékból beszerzett tárgyi eszköz mikrogazdálkodói beszámolóban:
Publikálva: 2014-07-27
Fejlesztési tartalékból beszerzett tárgyi eszköz mikrogazdálkodói beszámolóban:
Nincs annak jogszabályi akadálya, hogy a mikrogazdálkodói beszámolót készítő adózó a Tao. tv. 7. § (1) bekezdés f) pontja szerint fejlesztési tartalékot képezzen, s annak az üzleti év utolsó napján lekötött tartalékként kimutatott összegét a Tao. tv. 7. § (15) bekezdésében előírtak szerint felhasználja.
Tudtunk nélkül is indulhat adóellenőrzés elsejétől!
Publikálva:
Tudtunk nélkül is indulhat adóellenőrzés elsejétől!
Az eljárási törvény év közben hatályba lépő változása értelmében lehetővé válik a megbízólevél elektronikus úton történő kézbesítése. Így viszont előfordulhat, hogy az ellenőrzés alá vont cég nem is tud majd az eljárás megindulásáról.
Az eddigiektől eltérően a hivatalból induló eljárások közül elsőként az ellenőrzési eljárásoknál lesz mód az adóügy elektronikus úton történő megindítására. Mindez úgy történik majd, hogy erről az érintett adózó nem feltétlen fog tudni, hiszen akár egy több évvel ezelőtt adott meghatalmazás miatt nem lesz szükség arra, hogy az adózó tudomást szerezzen az ellenőrzés megindulásáról, mert elégséges lesz, ha a könyvelője tud róla
Webshopja, online boltja, webportálja, mobilalkalmazása van? Jövőre változik az áfa.
Publikálva:
Webshopja, online boltja, webportálja, mobilalkalmazása van? Jövőre változik az áfa.
Jövőre változik a magyar webshopok, online boltok, webportálok, mobilalkalmazás fejlesztők által külföldi végfelhasználónak nyújtott szolgáltatások áfája.
Az Országgyűléshez benyújtásra került az a törvénycsomag, amely értelmében jövőre alacsonyabb áfakulccsal kell adózni azon magyar webshopnak, online boltnak, webportálnak, mobilalkalmazás-fejlesztőnek, e-könyv-értékesítőnek és más hasonló e-kereskedő szolgáltatóknak, akik az Európai Unió más tágállamában lakóhellyel rendelkező magánszemélyeknek nyújtanak távközlési-, műsor- és elektronikus úton teljesített szolgáltatásokat. Az adminisztráció megkönnyítése érdekében egységes bejelentkezési rendszer (az ún. miniegyablakos bejelentkezési rendszer) kidolgozása már folyamatban van.
Fontos tudnivaló az ingatlan-bérbeadás és -értékesítés áfájáról!
Publikálva:
Fontos tudnivaló az ingatlan-bérbeadás és -értékesítés áfájáról!
Az ingatlan bérbeadás és értékesítés adózásával kapcsolatos gyakori adminisztrációs hibák akkor is súlyos szankciókkal járhatnak, ha az áfát megfelelően bevallják és befizetik. Korábban nem volt egyértelmű megoldás az ilyen problémák orvoslására. Hosszas szakmai viták után azonban mostanra a NAV-on belül is konszenzus alakult ki arról, hogy az év elején bevezetett úgynevezett kijavítási kérelem ilyen esetekben is megoldást kínál. Érdemes az előtt élni ezzel a lehetőséggel, hogy a nem megfelelő adminisztrációt egy adóhatósági vizsgálat tárja fel.
Így alkalmazzunk diákot!
Publikálva:
Így alkalmazzunk diákot, hogy ne bírságoljon a NAV!
Befejeződött a tanév, és ismét sok tízezernyi diák igyekszik zsebpénzét valamilyen nyári munkával kiegészíteni. A munka jellegétől és időtartamától függően igen sokféle foglalkoztatási lehetőséggel élhetnek a cégek, melyekre azonban igen eltérő jogszabályi előírások vonatkoznak.
Cikk folytatása >>
Kategóriák
Archív
- 2018 január (1)
- 2017 szeptember (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 július (1)
- 2017 április (1)
- 2017 március (1)
- 2017 február (2)
- 2017 január (1)
- 2016 november (1)
- 2016 szeptember (2)
- 2016 július (1)
- 2016 június (1)
- 2016 március (1)
- 2016 január (3)
- 2015 november (2)
- 2015 október (2)
- 2015 szeptember (2)
- 2015 augusztus (1)
- 2015 július (2)
- 2015 június (4)
- 2015 május (3)
- 2015 április (2)
- 2015 március (2)
- 2015 február (1)
- 2015 január (6)
- 2014 december (2)
- 2014 november (7)
- 2014 október (9)
- 2014 szeptember (7)
- 2014 augusztus (7)
- 2014 július (8)